Monthly Archives: April 2018

A Dél-Bükk időszakos forrásai

A DÉL-BÜKK IDŐSZAKOS FORRÁSAI
Írta: Csabai Ferenc
Még húsvét előtt, nagycsütörtökön és nagypénteken bevettük magunkat a Bükkbe, hogy mi is felkeressük a hegység turistacsalogató időszakos karsztforrásait, és végre lássuk őket, egytől-egyig, „működés közben”. A listán, amit divatos kifejezéssel élve, akár bakancslistának is nevezhetnénk, négy kipipálásra váró név szerepelt: 1. Vörös-kő-alsó-forrás, 2. Vörös-kő-felső-forrás, 3. Fekete-len-forrás és a negyedik, egy forrásbarlang, az Imó-kő-forrás. A Teremtő úgy rendezte el, mellesleg jó oka volt rá, legalábbis hidrogeológiai értelemben, hogy ezek mind ott legyenek, némi túlzással élve, egy kupacban, a Bükk-fennsík déli peremének drámai sziklaleszakadásai, a nevezetes „kövek” (Három-kő, Tar-kő stb.) alatt, Felsőtárkány határában. (Mellesleg e jeles források működését biztosító hidrogeológiai viszonyok a mai napig nem tisztázottak teljes bizonyossággal, így a források megindulásának előrejelzése nagyon bizonytalan. Annyi tapasztalatokból tudható, hogy általában a hegységben, különösen a Bükk-fennsíkon lehulló hó elolvadásának hatására felduzzadó bükki karsztvízszint indítja el őket.) Ha nagyon kilépünk, és bírjuk a szintkülönbségeket, akár egy egynapos körtúrára is felfűzhetjük valamennyit, de mi azért annyira nem siettünk, ha már négy órát autóztunk odáig (meg vissza is, persze), így két napra „dobtuk szét” a híres desztinációkat.

A turisták körében nagy népszerűségnek örvend az időszakos Vörös-kő-alsó-forrás

A Vörös-kő-alsó-forrással kezdtük, a „gejzírrel”, mely megnevezés totálisan téves ugyan, hiszen a legközelebbi aktív gejzírig egészen Izlandig kéne mennünk, de a jobb napokon akár másfél méteres magasságba kilövellő forrás sok turistát gejzírre emlékeztet, nem meglepő módon. Azonban a Bükk talán legnevezetesebb forrása nem volt mindig ennyire látványos, a nagy mutatvány végül is emberi kéz műve, hiszen ha a 70-es években nem építenek be a forrás szájába egy felfelé mutató, szűk, csőszerű nyílást, ami még most, csorbán és ferdén is nagyon természetesnek hat, akkor a Vörös-kő-alsó forrás még mindig csak egy kis forrástóban buzgárként „bugyborékoló” vízfolyás lenne. A nagycsütörtökön nekem éppen derékmagasságig érő forrásig egészen a Vörös-kő-völgy északi végébe, szinte a völgyfőig kell menni, ez Felsőtárkánytól 8 km (ebből 5 km-t erdei vasúttal is meg lehet tenni), széles völgytalpon, amit ilyentájt, kora tavasszal a csobogva suhanó Vörös-kő-patak tesz még hangulatosabbá. Jellemző módon ugyanis a fent listázott források csak most, március-április környékén adnak vizet, úgy 2-3 hétig, hóolvadást követően, ha volt elég hó a télen, márpedig az idén volt, február végén és még március közepén is, ha emlékszünk rá.

A derékig érő Vörös-kő-alsó-forrás turisták nélkül

Hogy milyen lehetett a gejzírként magasba törő forrás „leánykorában”, mikor még nem nyúlt bele az ember a működésébe, azt megtudhattuk volna, ha látjuk, hogyan tör felszínre víz a Vörös-kő-felső-forrásból, ahova már nem vezet turistaút, de a vízfolyást követve, a patakmeder mentén felfelé haladva, reméltük, hogy ezt is megláthatjuk. Az út azonban szinte járhatatlan, és akár veszélyes is lehet a patakmederben és mindkét völgyoldalban keresztül-kasul heverő, gyökerestől kidőlt bükkfák miatt. Valószínűleg egy orkán erejű szélvihar téphette ki a fákat nem is olyan rég. Hiába küzdöttük végig magunkat a nehéz terepen, a vízfolyás egyszer csak eltűnt a völgy mélyén, és a forrás helyét jelölő sziklás-mohos tölcsérszerű mélyedés szárazon tátongott.

A Vörös-kő-forrásbarlang keresése vad, sziklás szurdokvölgyben

De ha már idáig eljutottunk, és időközben alkalmi túratársaink is akadtak, akik szintén a felső forrást kutatták a vad szurdokvölgyben, nem fordultunk vissza, hanem mentünk tovább, a közelben rejtőző, már réges-régóta inaktív Vörös-kő-forrásbarlang felfedezésére. Az eldugott barlang, nevéhez méltóan, vöröses árnyalatú sziklafalban tátong, fent a völgyoldalban, és csak meredek kaptatóval érhető el viszonylag tág nyílása, mely egyre szűkülő, erősen lejtő járatban folytatódik lefelé, az ismeretlenbe.

A már időtlen idők óta inaktív Vörös-kő-forrásbarlang a névadó sziklaóriás, a Vörös-kő falába rejtve

A nagypénteki körtúra a Tamás-kúttól indult, jóvízű forrás egy kulcsosház közelében, a Répáshuta felé kígyózó út mentén. Innen ereszkedtünk le a kék jelzést követve a Lök-völgybe, és még a völgy előtt, alig pár száz méterre a Tamás-kúttól, már rá is bukkantunk a Fekete-len-forrásra: egy kő alól bújt elő egy impozáns sziklafal lábánál, és meglepően bővízűnek tetszett. (Az időszakos karsztforrások, így a Fekete-len-forrás is az agyagpalába zárt, viszonylag kis felszíni kőkibúvású mészkőrögök déli peremén, a mészkő és a vízzáró agyagpala határán sorakoznak.) Az időszakos forrásból egész eleven kis patakocska született, sellőktől, pataksurranóktól hangos csobogása elkísért bennünket a Lök-völgyig, ahol, ahogy mondani szokás, elváltak útjaink, a patak lefelé, mi pedig felfelé mentünk. A Lök-völgy állítólag az Imó-kő-forrásból „kilökődő” vízről kapta a nevét, mely víztömeg, a forrás működése idején, nagy robajjal száguld végig a völgyön, a természet erejének szép példájaként. Ottjártunkkor azonban a völgy gyanúsan hallgatott, a patakmeder szinte teljesen száraz volt, pedig az „Imónak”, a Facebook-ra felrakott videók tanúsága szerint, működnie kellett volna. Sajnos, az Imó-kő-forrás „bedöglött”, mire mi odaértünk, csak egy víztócsa mutatta a forrásszájban, hogy nemrég tényleg működött.

A mélyen hallgató Imó-kő-forrás. Éppen elapadt, mire odaértünk

Mielőtt a hasadékbarlangból kitörne a víz, előtte 2-3 nappal állítólag surrogó, morgó hangot ad, elkezdtem hát fülelni én is, hátha kihallom a barlang sötét odvából ezeket a reménykeltő hangokat, és kiderül, hogy csupán „pillanatnyi elmezavar” okán függesztette fel időszakosan működését az időszakos forrás, és napokon belül beindul megint, de az „Imó” mélyen hallgatott. Vigasztalásul az elmaradt látványért, elindultunk felfelé, a „kövekhez”, hogy a Bükk hegység legszebb kilátópontjairól gyönyörködhessünk a tájban. Ahogy egyre feljebb mentünk, úgy szaporodtak a hófoltok körülöttünk, ami kezdetben még jópofának is tűnt, hiszen némi télre leltünk a nehezen jött tavaszban, ugye, aztán úgy 800 m környékén már összefüggő hómezőben tapostunk, bokáig süppedve a hóban, ráadásul a fennsíkon felhőbe kerültünk, és a látótávolság pár méterre csökkent. A helyzet kilométerek múlva sem változott, a kilátópontokat panorámástul együtt elnyelte a szürke felhő, és mindegy hol álltunk meg, ugyanazt láttuk: tejföl sűrűségű ködbe vesző tájat. Ráadásul még a jelzést is elvesztettük, így kénytelenek voltunk visszafordulni, a hóban hátrahagyott lábnyomainkat követve, és beérni egy kora tavaszi téli túrával a Bükk-fennsíkon, ami élménynek amúgy egyáltalán nem is volt rossz!

Pirosló hunyor (Helleborus purpurascens) a Vörös-kő-völgyben