Monthly Archives: May 2019

12 óra a hegyekben – Gerecse 50

12 ÓRA A HEGYEKBEN – A GERECSE 50

Írta: Csabai Ferenc

Tavaly ilyenkor, mikor az április végi nyárban azért mégiscsak szintidőn belül poroszkáltunk be a célba, és már 30 km fájt a lábunkban, bizony, nem hiányzott volna még az a 20 km, ami a klasszikus 50 km-es távból lett volna hátra, ha történetesen nem a Gerecse 30-on, hanem a Gerecse 50-en indulunk el Magyarország másodig legrégebbi teljesítménytúráján. (A legrégebbi a Kinizsi 100.) Majd jövőre, esetleg, gondoltuk akkor, és biztos, hogy megyünk, mondtuk idén, mikor február közepén, ahogy meghirdették a túrát, már be is neveztünk online (csak így lehetett) az 50 km-es etapra. És innentől kezdve a kocka el volt vetve, ha esik, ha nem, ha fúj, ha nem, odaállunk megint a rajthoz, nincs visszaút.

Lassan magunk mögött hagyjuk a várost, jöhet a Gerecse!

És esett, és fújt is. Már éjjel felvert bennünket a fákat tépő szél zúgása, az eső kopogása a budai szállásunkon, közel a Déli pályaudvarhoz, ahonnan a hajnali 5.20-as vonattal szándékoztunk átmenni a mintegy egy órára lévő Tatabányára, a Gerecse „fővárosába”, a start helyszínére, hogy a hatórási rajtot követően minél előbb startolhassunk mi is. Nem volt meglepő, hogy hirtelen, az előző napok közel 30 fokos melege után „drámai” lehűlés jött, széllel, esővel, tudható volt előre, hogy átgázol az egész országon egy hidegfront, fent volt a neten, bemondta tévé, rádió, úgyhogy lélekben, amennyire tudtunk, felkészültünk rá, hogy akár végig esőben, sárban csúszkálva, seggen korcsolyázva, átázott bakancsban caflatva nyomjuk le a félszáz kilométeres távot. Kedvtelenül kászálódtunk ki hajnali fél ötkor a mobil ébresztőórájának hangjára a kényelmetlen ágyainkból, kialvatlanul, lehangolva az ablakon túli sötétségben szakadó esőtől, mely nem sok jót ígért későbbre sem. Pedig az időjárás-előrejelzés még napos, pontosabban nem annyira felhős időszakokat is felvillantott bizonyos valószínűséggel, valamikor délutánra, ami, persze, messze elmaradt a 100%-tól, és mivel mi egy olyan országban „szocializálódtunk”, ahol a pohár mindig félig üresnek tetszik, és soha nem félig telinek, nem hittük, hogy ránk is süt majd a nap. Pedig így lett! És hogy mennyire, álljon itt egy részlet a Turista Magazin híradásból: „Sajnos az időjárás-előrejelzés és az éjszakai esőzés több száz nevezőt visszatartott attól, hogy a kora reggeli órákban eljöjjön a Tatabányáról induló kihívásra, illetve tavaszi élménytúrára, de ennek ellenére a 6 órás rajtban már minden adott volt egy kifogástalan túranaphoz.”

Már bent a Gerecse rengetegében, az Öreg-Kovács oldalában

Még esett az eső, mikor esőkabátba bújt szellemekként leosontunk a pályaudvarra a fénytócsás hajnali sötétségben, ahol némi vigaszt azért nyújtott a vonat körül őgyelgő hátizsákos, bakancsos emberek látványa, úgy tűnt tehát, nem őrültünk meg teljesen, illetve nem csak mi őrültünk meg. És a vonaton is csak potenciális gyalogtúratársakat láttunk, ők ültek mindenütt, és hát, akkor, ugye, ennyi ember már nem tévedhet… Míg a vonat haladt, egy csöndes zónázó, az eső verte az ablakot, de már látszott a hajnali derengésben formálódó felhők alakjából, hogy akár még optimisták is lehetünk a folytatást illetően, igaz, takaréklángon égő derűlátással szemléltük az álmos lassúsággal kibontakozó légköri fejleményeket. És láss csodát! Mire befutott a vonat a tatabányai pályaudvarra, az eső elállt, és nem is eredt el aztán egész nap, és még a nap is előbújt olykor-olykor a nagy menetelés során, úgyhogy örömmel konstatáltuk a túra végén, hogy a hajnali „rohadt eső” ellenére azért áldott volt ez a nap.

Pihenő a Kovácsi körtemplomnál (Szent Péter templomrom) kijelölt 2. számú pihenőhelyen

Nekünk valamivel fél hét után sikerült „kilőnünk”, a Szent Borbála téren kialakított rajtnál besoroltunk a tömegbe, „csekkoltunk”, és mentünk a tömeg után, de azért fél szemmel mindig a jelzést keresve, a fehér pöttyöt, ami a Gerecse 50 nyomvonalának jele, felfestve villanyoszlopra, fára, falra, bármire. A hivatalos statisztika szerint: „az 50-es táv résztvevői 2432-en voltak, míg a 30-asok 1550-en, a valamivel később induló 20-as és 10-es távokon 1616-an, valamint 887-en vágtak neki a túrának.” Szóval, mi is ott voltunk a 2432 közt, és nagy lendülettel szeltük át a várost a kora reggeli frissességben, majd, az autópálya alatt átbújva, hamarosan az erdő szélén találtuk magunkat, és pár száz méter után már benne is jártunk a Gerecsében, és úgy fél napon át ki sem jöttünk onnan.

Hosszabb pihenőt tartottunk Tardoson, a Kemencés Fogadó előtt

Folytassuk tovább a fent már idézett híradás egy másik részletével: „Bár a szombati túra során nem volt ragyogó kék ég és talán meleg sem, a kikelet színeiben ragyogó táj és a friss szellő hamisítatlan tavaszi túrával ajándékozta meg a természetjárókat. A terep tökéletesen járható volt, semmi sem akadályozta a résztvevőket a haladásban, a fizikai terheléshez pedig kiválóak voltak a körülmények. Mind ehhez zöldellő erdők, virágos mezők szolgáltattak pompás díszletet, melyben végtelennek tűnő karavánként vonultak a lelkes túrázók.” Nem cáfolnám egyetlen szavát sem a tudósítónak, valóban így volt. És hogy maga a tömeg okozott-e bármi problémát, lévén mégiscsak tömegrendezvényről szó, mi nem panaszkodhatunk. Minket nem bántott, érintett meg annyira, ami másoknak úgy fájt, a Gerecse 50 Facebook-oldalára posztolt egynémely dühös komment szerint, mármint, hogy nagy volt a tömeg, és ebből adódtak bizonyos súrlódások, de már félúton annyira feldarabolódott az emberkígyó, hogy néha hátra kellett néznem, hogy jön-e valaki egyáltalán mögöttünk. (Mert előttünk azért rendületlenül mentek.) „A klasszikus 50-es táv útvonala olyan látványos gerecsei helyszíneket érintett, mint a város határában fekvő János-forrás, az Öreg-Kovács és a Nagy-Gerecse oldala, a Király-kúti rét, a Halyagos-hegy meredek kaptatója, Pes-kő sziklái, vagy a Tatabánya fölé magasodó Turul-szobor, hogy csak párat említsünk a sok közül.” És ezeket mi mind láttuk, mind mellett elhaladtunk.

Virágzik a medvehagyma a Kis-Gerecse oldalában

Lazítás Héreg határában, az 5. számú ellenőrzőpontnál

Az egyik legkeményebb etap: a Halyagos-hegy meredek kaptatója

A 7. számú ellenőrzőpont: Koldusszállás

Szintidőn belül teljesítve! A dicsőségfal előtt felsorakozott 7 fős csapatunk egy fotóra

Összegzésképpen elmondható, hogy tényleg agyban dől el minden, ahogy az egyszerű kalapácsvető mondja, hiszen miért is vonszolná magát az ember a célba, miközben érzi, tudja, hogy már rég meg kellet volna állni, abbahagyni az egészet, de azért csak megy „s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet”, ahogy a költő írja egy teljesen más, a mi szenvedéseinkkel össze sem mérhető szituációban. Az utolsó 20 km már agymunka valóban, a testi fájdalom pszichés tompítása, a test alárendelése a tudatnak, a gondolkodás leszűkítése, minden zavaró információ kiiktatása, hétköznapi önmagunk meghaladása, eltökélt menetelés a cél felé a finisben, amitől sporttá válik az egész.