A Legény-barlang szádája

A barangolást tehát rögtön barlangolással kezdtük. A barlangok viszonylag nagy szádával nyílnak, eldugva fent, a Csévi-szirtek sziklabirodalmában, ahová lentről rövid, de annál meredek kaptatót követően lehet csak belépni a viszonylag tágas termekbe.

Keskeny sziklapárkány a Legény-barlang oldalában

 A barlangoktól lejövet a Pilis egyik nevezetes kilátópontját céloztuk meg, a Kémény-sziklát, mely lentről nézve valóban kéményalakúnak tetszik, a Klastrom-szirtek számos sziklakibúvásának sorában. A reggeli köd még masszívan borította a lenti tájat, de fent már tisztulni látszott az idő, és meg-megmutatkoztak a környező sasbércek csúcsai. A javuló idő elhozta a reményt, hogy többet is láthatunk még a tájból, így újabb emblematikus kilátópontok felé vettük az irányt. A bulvármédiában nemrégiben sztárrá lett Pilisszentlélekre (A mi kis falunk) néző Fekete-kőről már zavartalanabb volt a kilátás, végig lehetett tekinteni a Fekete-hegy hatalmas tömbjén.

Kilátás a Fekete-kőről

Abban a hitben, hogy majd a Dunát is láthatjuk, elindultunk a hegy északnyugati végébe, a ”Sasfészek” néven is emlegetett Berda József Kulcsosházba, ahol be kellett érnünk a kívülről alpesi hüttéket idéző kulcsosház látványával, mert a várva-várt panorámát elnyelte a köd.

Sasfészek

A még hátralévő aznapi szakaszon, a Kétágú-hegy gerincén több kilátópont is ígérkezett, így megmarad a remény a panorámázásra. Furcsa, már-már túlviláginak tetsző kilátás fogadott bennünket az egyik, szép kilátást ígérő pontján a Kétágú-hegynek: sűrű tejfölben merült el minden, csak a környék magas hegyei dugták ki fejüket, mintha távoli szigetek lennének a végtelen ködóceánban.

Ködben a Fekete-hegy gerincén

A vasárnapi körtúra a hegység névadójáról, a Pilisről szólt, ezt a koporsóalakú sasbércet jártuk körbe, itt-ott bemerészkedve a hegyóriás szurdokvölgyeibe, és tiszteletünket tettük a legtetején is, a Dunántúli-középhegység legmagasabb csúcsán, a 756 m magas Pilis-tetőn. A Pilisszentlélekről startoló, és ugyanide visszakanyarodó 13 km-es körtúránk első látnivalóit a Klastromkert nevű hely kínálta, itt láthatók a ciszterci kolostorromok maradványai, és a kolostor hajdanvolt kertjében csordogál még ma is a Klastrom-kút néven ismert forrás, ahol 1888. szeptember 24-én sor került a „klastrom-kúti találkozóra”. Ekkor határozták el jeles férfiak, többek közt báró Eötvös Lóránd, hogy megkedveltetik a fővárosi lakosággal a turistaságot. Az elhatározást tett követte, és sorra alakultak az akkori polgárságot megmozgató turista szervezetek. A turista emlékhely után a Vaskapu néven ismert sziklához mentünk, melyhez egyébként nem vezet turistaút, a sziklát rejtő Vaskapu-szurdokot megtalálni viszont nem volt nehéz. Egy ősi barlang maradványait sejtetik fent, a fák mögé bújt „ablakos” kövek, valószínűleg egy hévizes eredetű barlangrendszer járatai lehettek anno. És itt az ablak egyben az ajtó is, aki itt belép, különleges, vad sziklavilágban találja magát, ahol érdemes elidőzni, egy jót „fílingelni”.

A Vaskapu

A Pilis-tetőre innen egy nagy kanyarral és némi kitérővel értünk fel, ahol 2014. óta kilátótorony áll, kibelezett beton rakétasilók szomszédságában. A makacs ködben, mely rátelepült a tájra, ezek a valamikor szigorúan őrzött objektumok kísérteties látványt nyújtottak, tátongó ürességükkel és hétpecsétes titokként őrzött múltjukkal. A rend kedvéért azért felmentünk az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend megalapítója, Boldog Özséb nevét viselő kilátóba, ahol az ígéretes körpanorámát elnyelte a köd. Pedig szívesen megnéztük volna, hogy igaza van-e a még mindig aktuális Adynak, aki azt írja valahol, hogy még magasról nézvést megvolna az ország…

Mária-pad

GYALOGTÚRÁK A VISEGRÁDI-HEGYSÉGBEN

Írta: Csabai Ferenc

Rám-szakadék, Vadálló-kövek, Prédikálószék: toplistás helyek a magyar természetjárók körében, ráadásul ott van mind egy rakáson, Dömös felett, a Visegrádi-hegységben, vagyis a Dunakanyarban.

Ha nem lenne Duna, nem lenne Visegrádi-hegység sem. A sokak által „lepilisezett” kis hegység, amit gyakorlatilag egy patakmeder választ el a Pilistől, a Börzsönyhöz tartozott anno, de aztán jött a Duna, és levágott a Börzsönyből egy darabot, éppen a végét. Ha a Börzsönyt egy nagy kenyérnek képzelnénk, a Visegrádi-hegység lenne a vekni, a kenyér csücske. A csücsök is kenyér, de mégis más, noha egy a kemence, egy a kovász. Így hát, a Visegrádi-hegység is vulkanikus eredetű, andezit hegység, akárcsak a Börzsöny, mindkettő egykorvolt vulkánok romhalmaza. És éppen a vulkanikus eredetének köszönheti a Visegrádi-hegység legismertebb csodáit, hiszen a hol lávaömlésekkel, hol hamu- és törmelékszórásokkal tarkított aktív időszak olyan matériát terített szét e tájon, amit az erózió, a természet mesteri szobrásza kedvére formálhatott. Hogy érzékelhessük, miféle alkotásokra volt képes a Mester, elég, ha végigbogarásszuk a Prédikálószékre felfutó oldalgerinc Vadálló-kövek néven ismert sziklaóriásainak fantázianeveit a turistatérképen: találunk ott fordított felkiáltójelet, sisakos fejet, tornyot és trónt is, példának okáért. Aztán meg ott van a híres Rám-szakadék, ugye, a Visegrádi-hegység 1 km-en át tekergő kanyonja, a néhol gigantikus sziklafalaival, máshol meg alig 3 m-es fenékszélességével, amit időszakos vízfolyások tesznek nehezen járhatóvá csapadékosabb időkben. Ilyenkor a legszebb a szurdok, hisz sok helyütt találkozhatunk kisebb-nagyobb vízesésekkel, zúgókkal, csobogókkal, és még a cipőnket is átáztathatjuk, ha nem készültünk fel a vízben való haladásra a szűk völgy fenekén. A Rám-szakadékra már lehet mondani, hogy egy via ferrata, azaz vasalt út, hiszen a relatíve nehéz terepen a haladást fix kapaszkodók és létrák biztosítják, ezek segítségével küzdhetjük le a több mint 100 m-es szintkülönbséget.

Rám-szakadék

Szép kilátásért pedig a Prédikálószékre (639 m) kell felmenni, ha lehet, a Vadálló-kövek vigyázta oldalgerincen, hogy sportértéke is legyen a dolognak, ugyanis 1,5 km-en belül kell legyűrni úgy 400 m szintkülönbséget, néhol tényleg meredek, sziklás terepen. A hegytetőn pedig maga a prédikálószéknek kinevezett robosztus szikla vár, ahova kiülve, vagy pedig a mögé 2016-ban felhúzott kilátóba felkaptatva Magyarország sokak szerint legszebb panorámáját élvezhetjük. Láthatjuk, miként öleli át a Duna a Börzsöny legdélebbi bástyáját, a Szent-Mihály-hegyet, és ha jó a szemünk, elláthatunk akár a távoli, kékes ködbe vesző Csóványosig is, a Börzsöny legmagasabb csúcsáig, ahol szintén egy kilátótorony magasodik, és hív bennünket, hogy legközelebb oda menjünk. (A poszthoz a képeket a szegedi Eötvös József Gimnázium 9. C osztályának kirándulásán készítettem, 2017. május 8-án és 9-én.)

Kilátás a Prédikálószékről