Szurdok-és gerinctúrák a Kis-Fátrában

SZURDOK- ÉS GERINCTÚRÁK A KIS-FÁTRÁBAN

Írta: Csabai Ferenc

A Kis-Fátra A Tátra-Fátra vidék esszenciája: megvan itt minden, amit a Kárpátok Szlovákián átívelő vonulataitól vár az ember, afféle all inclusive táj. Keskeny és mély, acélpallókkal és -létrákkal, vasláncokkal  és fahidakkal járhatóvá tett szurdokrendszere a Szlovák Paradicsomot idézi; vad, sziklás csúcsai a Magas-Tátra csúcstámadásaiból adnak ízelítőt, sok helyütt via ferrátával segítve az előrejutást; kígyózó főgerincén járva az Alacsony-Tátra fátlan gerincére képzelhetjük magunkat, a gyephavasok világába. Mindez ott van Közép-Szlovákia nyugati felén, közel a lengyel határhoz, Zsolna szomszédságában.

This content requires HTML5/CSS3, WebGL, or Adobe Flash Player Version 9 or higher.

Kis-Fátra alatt a Kis-Fátra Nemzeti Parkot szokás érteni, mely csak a fele a hegység egész területének, a másik fele, az errefelé tekergő, és a hegységet a Sztercsnói-szorosban szabályosan kettévágó Vág bal oldalán elterülő vidék, jóval alacsonyabb, és turisztikailag sem annyira felkapott, mint a szűken értelmezett Kis-Fátra. A Kis-Fátra elnevezés tehát bizonyos értelemben félrevezető, hiszen a “kis” jelző nem a hegycsúcsok alacsony mivoltát hivatott jelezni, hanem csupán azt, hogy a területe kisebb, mint a vele szomszédos Nagy-Fátráé, ugyanakkor emblematikus csúcsai jóval a Nagy-Fátra legmagasabb hegyei fölé nőttek.

Szép kilátás dél felé, a Nagy-Fátra irányába, a Nagy-Rozsutecról (1609 m).

A szeptember közepén még itt időző nyárban “ugrottunk fel” a Kis-Fátrába, rászánva egy teljes hétvégét, hogy bejárjuk a hegység híres szurdokrendszerét, megmásszuk a Nagy- és Kis-Rozsutec mészkőpiramisát, és tekeregjünk egyet a főgerincen, a Kis-Fátra legmagasabb csúcsa, a Nagy-Kriván (1709 m) érintésével. A péntek délután és még a kora este is ráment az utazásra, aznap már csak pihenésre maradt idő Bellán (Belá), ahol apartmant béreltünk a négyfős csapatunknak, viszont másnap, szombaton már reggel nyolckor lerakhattuk a kocsit a szállásunktól pár kilométerre lévő Hotel Diery parkolójában, a Juraj Jánošík nevű betyárról, az ottani, mondjuk, Rózsa Sándorról elnevezett, három nagy szakadékvölgyet magába foglaló szurdokrendszer (Jánošíkove diery) bejáratában. A Diery-szurdokrendszer valóban a Szlovák Paradicsomot idézi: a szűk, mély, sziklás szorosokban acélrámpák és -létrák, vasláncok és fahidak segítik az előrejutást, miközben hol alattunk, hol mellettünk vadul száguld a patak, sellők, zuhogók és vízesések megunhatatlanul ismétlődő láncolatában. A parkolóból induló kék jelzés pár száz méter után elvisz bennünket az első szoros, az Alsó-szoros (Dolné diery) bejáratához, ahol még szelíd a táj, de kis idő múlva 1-2 m széles, szűk, magas sziklafalak határolta, szinte sötét szakaszába érünk a kanyonnak, amit még követ számos hasonló a szurdokrendszerben. A kék jelzésből kiágazó Új-szorosban (Nové diery), ami jóval vadabb, mint az Alsó-szoros, egyre csak emelkedünk felfelé a velünk szembe rohanó hegyi patak medrét követve. Mielőtt kiérnénk az Új-szurdokból, egy kiálló szikláról megcsodálhatjuk a lent húzódó szakadékrendszer egy szakaszát, amit az itt-ott kiálló kőszálak (cukorsüvegek) tesznek még látványosabbá.

A Felső-szorosban sokszor acélsodronyokba kapaszkodva lehet csak haladni

Mielőtt beértünk volna a Felső-szorosba (Horné diery), egy kereszteződési pontnál (Podžiar) feltűnt körtúránk egyik ékköve, a felhőkből éppen kivetkőző Kis-Rozsutec (1343 m), ekkor mutatta meg magát nekünk az első csúcs, melynek sziklatornyára majd csak a délután folyamán jutottunk fel, a visszaúton, nem is nagyon lévén más választásunk, mivel a turistaút éppen keresztülmegy a tetején. A Felső szoros, az utolsó szurdok volt talán a legszebb, a legvadabb, és ez idézte leginkább a már említett Szlovák Paradicsomot, ami, ugye, egy külön “intézmény” a Tátra világában.

Az acélrámpák kevésbé csúsznak, mint a gerendákból ácsolt fapallók

Egy Szlovák Paradicsomot idéző létrás szakasz a Felső-szorosban

Dél volt már, mire a két Rozsutecet elválasztó nyeregbe értünk, a sok látnivaló, a fotogén táj igencsak lelassította az előre haladást, de hát, úgy is terveztük, hogy jól kinézelődjük magunkat a szurdokokban. A tájra ráült felhőktől nem látszott egyik csúcs sem, a megerősödő szél foszlányokat szakított ki a szürke égből, és éreztük, benne volt a levegőben, ahogy mondani szokás, hogy mire felérünk a Nagy-Rozsutec (1609 m) csúcsára, nem akadályozza semmi a szépnek remélt kilátást.

Ebédidő a Medzirozsutce nevű nyeregben, felhőben

És valóban: ahogy haladtunk egyre feljebb a kaptatón, egyre többször sütött be a fák közé a nap a felszakadozó felhőzet résein, és már érdemes volt megállni egy-egy szakaszon, és gyönyörködni a kitisztuló tájban.

Tisztul a kép: már látszik a táj a nagy-Rozsutecre felfelé menet

A Nagy-Rozsutec (1609 m) lassan előtűnik a ködből

A Nagy-Rozsutecről elmondható, hogy felmenni még hagyján, de lejönni! A csúcsfotó- és csoki után, meg a befogadhatatlanul gyönyörű körpanoráma körbefotózása után, elindultunk lefelé egy meredek, sziklás, sokszor törmelékes és csúszós, vasláncokkal biztosított hegyoldalban, ami jó egy órát vett igénybe, annyira nehéz volt a terep, meg hát, turistából is sok volt, akik bizony nem léptek egyszerre, így sokszor feltorlódott a forgalom, dugók alakultak ki a kritikusabb helyeken.

Nagy volt a hétvégén a forgalom a Nagy-Rozsutecen (1609 m)

Csúcsfotó

A szerencsés “földetérést” követően elindultunk északnak, hogy meghódítsuk a Kis-Rozsutecet (1343 m) is, ami lentről nézve nem tűnt könnyűnek, de, mint kiderült, relatíve könnyen teljesíthető etap volt ez számunkra. És a panoráma onnan is gyönyörű, és jó volt visszanézni a szemközti Nagy-Rozsutecre, amit már legyűrtünk, magunk mögött hagytunk.

A Nagy-Rozsutec (1709 m), immár lentről

Ilyen egy turistaút a Kis-Rozsutec (1343 m) oldalában

 

A kisebbik csúcs kipipálása után már nem volt több “nagy dobásunk”, csendesen, nyugodt tempóban csorogtunk lefelé, kezdetben fenyvesben, majd bükkelegyes fenyvesben, aztán a bükkösöket követően újabb elegyes erő, a gyertyános-bükkös jelezte, hogy már 6-700 m táján járunk, és a távolból kihallatszó zajok már sejtették, hogy hamarosan megérkezünk a parkolóba, ahonnan erre a 15 km-es körtúrára vállalkoztunk.
Másnap, vasárnap, mert megérdemeltük, lanovkával mentünk fel a Nagy-Krivánhoz (1709 m), a Vrátna-völgyi állomásról, hogy a szűkre szabott időnket, volt egy délelőttünk rá, minél inkább “kimaxolhassuk”, és ameddig lehet, elmenjünk a főgerincen nyugati irányba, majd vissza. Mintegy 3 órát töltöttünk a Kis-Fátra tetején, szép napos időben, csodálatos panorámával a környező vidékre, szinte beláttuk az egész Felvidéket, és megpróbáltunk azonosítani néhány kiugró csúcsot a Magas- és az Alacsony-Tátra vidékéről. Hát, ennyi volt, maradtunk volna tovább is, de lejárt az időnk, lejöttünk a lanovkával, és elindultunk hazafelé.

Útban a Nagy-Kriván (1709 m) felé

A Nagy-Kriván (1709 m) tetején

A Kis-Fátra főgerince, nyugati irányban

 

 

Comments are Disabled